2015. március 1., vasárnap

Hatodik

Sziasztok! :) Igen, elérkeztünk egy újabb részhez, amit remélem, vártatok már. :) Mi is történt az előző rész óta? 
Majdnem 5000 oldalmegjelenítés, versenyre való meghívások, új olvasók, rengeteg, de tényleg, rengeteg aranyos ember, akik helyettem is linkelik a blogot néhány poszt alá. 
Azt hiszem, nincs több mondanivalóm, a következő rész két hét múlva érkezik! :) Sok sikert az újabb sulis héthez, csatlakozzatok a csoporthoz (Link), olvassátok sok szeretettel a részt! :)






Az, hogy itt ülök abban az étteremben, amibe még a Göndör hozott el, és éppen egy hatalmas adag forrócsokit kortyolgatok, miközben Margarettel beszélgetek, nem is tudom, hogy jött. Reggel kipattant a szemem, és rájöttem, hogy abba kell hagynom az önsajnálatot, és kezdeni valamit az életemmel. Csak jött a bökkenő. Mihez is kezdjek, mikor Anya dolgozik, Sopha meg elérhetetlen? De tényleg. Na jó, igazából tudom, hogy a nagymamájánál tölti a hétvégét, ahol elmereng a természet szépségeiben, így sosincs nála a mobilja. Az már a másik ok, hogy inkább a szomszéd fiúban szeret gyönyörködni a természet helyett, de neki ez tökéletes elfoglaltság. Így, egyedül maradtam a szobámban, és miközben a plafont tanulmányoztam, beugrott, hogy miért is ne öntsem ki valakinek a szívem. És miután felsorakoztattam a pro és kontra érveimet, rájöttem, hogy a tökéletes ember csak is Margaret lehet, akit bár nem nagyon ismerek még, egészen biztosan segíteni fog. Vagy, ha nincs is tanácsa, legalább elmondhatom valakinek, mi is történt, mi nyomja a szívem. És miután felöltöztem, felvettem a kocsikulcsot, beindítottam az autót, és indultam is. Igen, van jogsim, még anno apuval gyakorolgattam, és sikeresen letettem egy nyár alatt. De mégis utálok vezetni, mert az azt követő nyáron, mikor megszereztem a jogosítványomat, apa bejelentette, hogy szeretője van, és hogy boldog akar lenni vele. Azt természetesen hozzátette, hogy anyagilag támogat minket a menő fizujából, amit a cége bevétele ad, majd lelépett. 
És igen, valahogy megtaláltam az odavezető utat. A kis kajáldába belépve szomorúan vettem tudomásul, hogy a hely majdnem üres, bár titkon boldog voltam, amiért így legalább tudok majd beszélni Margarettel. 
Szóval, rendeltem egy forrócsokit, leültem a pult elé, és most itt vagyok. A piros-fehér kockás terítőt bámulva várom, hogy a nő visszatérjen, ami pár percen belül meg is történik. Mosolyogva áll be a pultba, vastag, keretes szemüvegét feltolja a feje tetejére, és vörös rúzsos szája hatalmas mosolyra húzódik. 
- Téged is látni errefelé? - kérdezi mosolyogva, miközben a tálcában szemügyre veszi a kontyát. 
- Gondoltam benézek - vonom meg a vállam mosolyogva, és egy újabbat kortyoltam a meleg finomságba. Szerintem, ezentúl ide fogok járni forrócsokiért. 
- Mi újság veled, mostanság? - érdeklődik kedvesen. 
- Semmi különös.. - motyogom, mire szeme felcsillan, és azonnal átvált érdeklődő stílusba. 
- Mesélj - mosolyodik el. 
- Csak a szokásos. Emlékszel arra, mikor először voltam itt, azzal a.. - kezdek bele mondandómba, de nem hagyja befejezni, mert legyintve közbeszól. 
- Azzal a göndör hajú sráccal, aki azóta minden  nap idejár? - oké, ez az a pillanat, mikor az állam leesik a barna padlóig. 
- Mi? Azt mondta, hogy csak párszor szokott idejárni - kérdezem teljesen döbbenten. Oké, letudok ezeken az apró részleteken eléggé döbbenni, de sajnos ilyen a természetem. 
- Hát, minden délben eljön, eszik egy hamburgert, közben sorban fürkészi az embereket, mintha keresne valakit, aztán egy fél óra múlva sóhajtva fizet, és elmegy - hadarja vállvonogatva. 
- Hű - mondom teljes extázisban. Jó, lehet, hogy ez semmit nem jelent, mégis, mélyen, reménykedek benne, hogy azért jár ide, hogy találkozzon velem. Bár, kétlem, hisz tegnap a telefonban azt sem tudta hirtelen, ki vagyok. 
- Bár tegnap, és azelőtt egy idősebb lány is eljött vele - és talán ez az a pillanat, amikor lehervad a mosoly az arcomról. Szóval, akkor ő volt az a lány, akinek tegnap hallottam a nevetését a telefonban. Szóval, akkor Ő a barátnője. És most jött el az a perc, mikor eldöntöm, hogy már nem gondolok rá többet. 
Nem is tudom, talán csak rosszkor jött ez az egész, vagy még én nem állok készen a tudatra, ami napok óta növekszik bennem. És most jött el a felismerés. 
Tehát, ha nem akarom teljesen lejáratni magam bárki előtt, mindent ki kell törölnöm az elmémből, amiben szerepel Ő. Sajnos, nem tudok túlzottan sokáig gondolkozni, mert Margaret fürkésző pillantása zökkent ki a gondolatmenetemből. 
- Ó, értem - motyogom szomorúan, és egy újabbat kortyolok a forrócsokimba. 
- Hé, ez nem jelent még semmit - mosolyog biztatóan, miközben az órára pillant. Tíz perc múlva dél lesz. 
- Azt hiszem, lassan megyek - szólalok meg halkan, folyamatosan az időt számolgatva, hogy körülbelül mennyi időm marad még, mielőtt idejön. Sajnos, egyre kevesebb...
- Miatta? Tehát Ő az oka annak, hogy szomorú vagy - rakja össze kis kirakódarabokat, és lassan össze áll neki a kép. 
- Hát, részben - mondom szomorú mosollyal az arcomon. 
- Ó, hát, úgy látom, már itt is van..nak - süti le a szemét, és az ajtóra néz. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy hátranézzek, de sajnos nem tudom megállítani magam időben. 
Azonnal megbánom, hogy egyáltalán idejöttem, vagy hogy nem mentem már el. Mert ott volt Ő. A szokásos szerelésétől csak egy kicsit tér el, a fekete nadrág maradt, de most fehér felső járul hozzá. Haja kócosan keretezi arcát, miközben lazán végignéz az asztalokon. 
Mellette egy gyönyörű, szőkés-barna hajú lány sétál a borzasztóan magas sarkú magassarkújában. Egy fekete cicanadrágot visel, valami együttespólóval. Miközben követi a Göndört az asztalukhoz, magabiztosan mosolyog, a telefonját szorongatva. 
A Göndör odafordul a pult felé, és egy pillanatra elidőzik a tekintete rajtam. Illetve, időzne, ha nem fordulnék gyorsan vissza a forrócsokimhoz, hogy egy újabbat kortyoljak belőle. Ezután, fogalmam sincs, hogy mit tesz, mivel túlságosan félek odafordulni. Csak remélni tudom, hogy nem ismer fel, de sajnos késő. Már meglátott, és valószínű, hogy sikerült beazonosítania. 
- És most mi lesz? - kérdezi suttogva Margaret, akit úgy tűnik, nagyon felcsigázott a szituáció. 
- Fogalmam sincs. De nem kéne felvenned a rendeléseket? - vonom fel a szemöldököm, mire észbe kap, felveszi a jegyzetfüzetét, és odasétál. Egy ideig követem a tekintetemmel, majd újra a faliórára nézek. Dél múlt öt perccel. Talán nem késő még elindulni. 
Úgy döntök, megvárom, míg visszajön, aztán fizetek, és meg sem állok hazáig. Tervem majdnem be is válik, és fellélegzek, mikor a mellettem lévő ülésre lehuppan valaki. Azt hiszem, Margaret lesz az, de helyette göndör fürtöket pillantok meg. Azt hiszem, sokkos állapotba kerülök, lélegzetem is kihagy egy pillanatra. Zöld tekintetében kíváncsiság ül, miközben engem fürkész. Próbálok nem tudomást venni róla, de egyszerűen nem tud hidegen hagyni, hogy érzem magamon a tekintetét. 
- Angel? - kérdezi bizonytalanul, miközben a hajába túr. 
- Még emlékszel rám? - kérdezem gúnyosan, miközben az utolsó kortyot is kiiszom a poharamból. 
- Persze! Hogy is felejthetnélek el? - teszi fel a költői kérdést, melyet minden második romantikus filmben elsüt a menő srác. 
- Tegnap, a telefonban máshogy hangzott.. - motyogom az orrom alatt, miközben a kezeimet tanulmányozom. 
- Igen, tudod, Gemmával este borozgattunk egy kicsit, és részegen össze-vissza beszélek - kuncog fel. 
Nekem viszont teljesen máshol járnak a gondolataim. Szóval, Gemmának hívják.. 
- Gemmával? - kérdezem, miközben a lányra nézek, aki éppen a telefonját nyomkodja.
- A nővérem - mosolyog. Oké, összeállt a kép. Tehát, a nővére van nála, akiről mesélt. Sőt, lehet, hogy még a nevét is említette. Te jó ég, hol járt az eszem?! - Mi olyan vicces? - kérdezi, miközben rámutat arra, hogy éppen ezerrel vigyorgok. 
- Ja, semmi.
- És a bátyád hogy van?- kérdezi. 
- Jövőhéten hazajöhet végre - mosolygok.
A következő percben a lány feláll, odatipeg hozzánk, majd a telefonjával a kezében megáll. 
- Bocsi, Harry, de mennem kell, Anyu írt - mondja, miközben rám mosolyog. 
- Oké. Bemutatom neked Angel Blacket - vigyorog rám, miközben ad két puszit a nővérének. 
- Ó, igen, már sokat hallottam rólad. Gemma vagyok - nyújtja ki a kezét, amit mosolyogva elfogadok. Sokat hallott rólam?
- Örülök, hogy megismerhetlek - mondom mosolyogva. 
- Én is. De most mennem kell. Sziasztok! - köszönöm el, majd gyorsan kitipeg.
Így tehát, ott maradok a Göndör társaságában, aki sokkal közvetlenebbül viselkedik velem, miután a nővére elmegy. Kérek én is egy hamburgert, majd miután Margaret kihozza, enni kezdünk. Ugyanúgy beszélgetünk, mintha az az egy hónap meg sem történt volna, pedig mindketten érezzük, hogy mégis sok minden történt, amit meg kellene osztanunk a másikkal.
- És anyukád hogy van?  Hogy viseli ezt az egészet? - tér rá a témára. Sóhajtva beletúrok a hajamba, és mesélni kezdek.
- Hát, az biztos, hogy nem mutatja ki, mennyire rosszul viselte ezt az egészet - válaszolok.
- Ez érthető - bólint, miközben biztatóan rám mosolyog.
- De mióta Aaron nincs otthon, sokkal kiegyensúlyozottabb lett. Igaz, még így sem tudja, mit kellene mondania, vagy éppen csinálnia, hiszen sok volt ez a két év.
- Persze, gondolom, te is rosszul viseled - kicsit zavar, hogy mindig közbeszól, és nem engedi, hogy végigmondjam, amit akarok, de jól esik, hogy megért.
- Hát, ha az, hogy az elmúlt hónapban igyekeztem csak pihenni, és elfelejteni mindent, azt jelenti, akkor igen, rosszul viselem - nevetek fel.
- Hosszú az egy hónap - mondja komoran, miközben kisimít egy tincset a szeméből.
- Igen, tényleg hosszú volt - nézek mélyen a szemébe.
- Van már programod mára? - kérdezi hirtelen.
Esküszöm, semmi olyasmire nem gondolok, hogy randira akar hívni, vagy valami ilyesmi, mégis annyira boldog vagyok a szavai hallatán. Oké, kezdek meglepődni magamon, mert Angel Black sosem mondott még ilyeneket, és Angel Black sosem volt még ilyen, mint most. Angel Black a visszahúzódó, szomorkás, nehezen barátkozó típusba volt sorolható, aki sosem követte mások példáját. Erre most mi történik? Angel Black boldog, folyton nevet, mintha kicserélték volna. Olyan dolgokat tapasztal meg, amik eddig hidegen hagyták, és olyan érzéseket fedez fel, amiket eddig sosem élt át. kijelenthetem, hogy Angel Blacket teljesen kicserélték, és nagyon, de nagyon fura, hogy E/3-ban beszél magáról. szóval, most abbahagyja.
- Őszintén? Még semmi - nevetek fel, mire kissé zavart mosoly jelenik meg az arcán. Teljesen úgy néz ki, mint aki valami fontosat akar kérdezni, de vagy nem meri, vagy nem akarja.
- Nincs kedved sétálni egyet? Vagy moziba menni? - kérdezi, miközben lesüti a szemét. Oké, vonjunk vissza mindent, amit az előbb írtam. Már ezer százalék, hogy randira akar hívni. Engem. Ő. Lassan kezdem úgy érezni magam, mint egy elcsépelt szappanopera főhőse...
- Jó ötlet - mosolygok rá, mire sóhajtva a hajába túr. Azt hiszem, hallom, ahogy egy kő gördül le a szívéről. Talán félt az elutasítástól, vagy valami teljesen más nyomja a lelkét.
- Akkor indulhatunk? - áll fel, miközben előhúzza a zsebéből a pénztárcáját.
- Persze, csak én is fizetek.
- Hagyd - mosolyog, miközben az én számlámat is kifizeti. Ellenkezni próbálok, de végül csak egy 'Köszönöm!'-öt mondok neki.
Kisétálunk a parkolóba, ahol kicsit értetlenül állunk, ugyanis mindketten kocsival jöttünk, és sétálni akarunk.
- Mi lenne, ha hazavinnénk a kocsikat? - jut eszembe az ötlet, aminek már az első pillanatban be kellett volna ugrania mindkettőnknek.
Végül mindketten beszállunk a saját kocsinkba, és elindulunk. Mivel teljesen másfele kell menni, ezért megbeszéljük, hogy a Göndör egy óra múlva eljön értem, addigra mindketten hazaérünk, és még vissza is tud jönni.
Az úton bekapcsolom a rádiót, valami jó zenét keresve, de sajnos mindenhol csak a híreket adják éppen.
Viszonylag hamar hazaérek, és miután leparkoltam, beszaladok a házba. Anya éppen a konyhában foglalja el magát azzal, hogy kipróbál egy új süti receptet, mikor betoppanok.
- Szia, Kicsim! Merre jártál? - hosszú, szőke haját egy copfba fogta, barna szemei csak úgy világítanak az arcán, miközben éppen a sütőből szed ki valamit.
- Csak elmentem ebédelni - vonom meg a vállam, miközben engedek magamnak egy pohár vizet.
- Mész valahová? - kérdezi, miközben egy villával szurkálja a serpenyőben lévő tésztát.
- Igen. Találkozok valakivel - motyogom, miközben a poharat tanulmányozom. Mennyire ciki, mikor az ember az anyjának akarja elmondani, hogy találkozik egy fiúval..
- Ó, egy randi? Mikor annyi éves voltam, mint te, minden héten más fiút hoztam haza - nevet fel a régi emlékekre visszagondolva.
- Valami olyasmi..
- És kivel? - olyan kíváncsian néz rám, hogy muszáj beavatnom a dolgokba.
- Tudod, van az a fiú, aki elütött. Ma összefutottam vele, és elhívott sétálni.
- Ó, az aki reggel hagyott itt neked egy csokor rózsát? - kap a fejéhez, mire elkerekedett szemekkel nézek rá.
- És nem szóltál? - hüledezek.
- Hagytam egy cetlit a pulton. Várj, betettem neked egy vázába - siet el, aztán megszólal a csengő.




6 megjegyzés:

  1. Nem is tudom... Gemma minek jött, ha ment is? ezt a részt nem értettem teljesen..De nem csalódtam, ha érdekel, tetszett ☺
    2 hét irtó sok idő, én pedig türelmetlen vagyok.
    Sok puszi,
    Gabi xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Úgy tűnik, sikerült összezavarnom az olvasókat.. :d Ennek a résznek ez volt a lényege, a későbbi részekben fog ez megmagyarázódni.. :)
      Örülök, hogy tetszett! :)
      Hát, igen 2 hét sok, de a következő részért megéri várni.. :)
      XxRosa

      Törlés
  2. Nagyon tetszik
    Vaaarom a folytatast *--* :)

    VálaszTörlés
  3. Szia :) én csak most találtam meg ezt a blogot, de tényleg olyan jó mint amilyennek mondják :* Nagyon tetszik *-*
    Xoxo: Evi

    VálaszTörlés